Hétköznapi életem volt.15 évig éltem átlagos emberként.De egy telefonhívás mindent megváltoztatott.Nem,nem lett szuper erőm.Hanem teljesen összeomlottam.Miért?Mert a nővérem barátja hívott,hogy autóbalesetet szenvedtek,és súlyos állapotban kórházba vitték Nataliet.Később amikor bementünk,már nem volt életben.Meghalt.A gyász elhatalmasodott bennem.Rosszabb volt,mint ha egy macskával dobnak arcon.Hiányzott.Üres volt a ház nélküle.A szobája,a fürdőszoba,a nappali.Minden.Hárman voltunk a házban 4 helyett.És elment az az ember,akire legjobban számíthattam.Fiú ügyeket beszéltem vele,sulis dolgokat.Tőle kértem tanácsot,érdekelt mit gondolt. Kölcsönösen kértük a másik véleményét.És most,hogy már nincs,nem tudom kérni.Egy űr van belül.A szívemben egy hely keletkezett,ami betöltetlen marad örökre.Mintha én is meghaltam volna.
3 hónappal a baleset után elmentem Demivel a cukrászdába.Amikor beléptünk,elindultunk a sütis pulthoz. Jött az eladó,hogy segítsen választani.Amikor odalépett,úgy éreztem megáll az idő,és csak mi ketten vagyunk a világon.Csak ő és én.A szívem dobogni kezdett,és izzadtam.És megajándékozott engem egy gyönyörű mosollyal.Hölgyeim és uraim,ő volt Louis Tomlinson.Két hónapja jött a városban,és itt dolgozik,de csak mint eladó.Én miért nem láttam eddig? Mert nem mozdultam ki sehova a baleset óta.De vajon ő is így érez?Minden úgy van,ahogy elmeséli?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése