★ 1. FEJEZET - A baleset napja... ★

  Soha nem felejtem el ezt a napot.Szomorúan fogok visszaemlékezni rá életem végéig.Teljesen úgy indult mind ez,mint bármelyik reggel.Felkelt a nap,bár meleg annyira nem volt,mert tél van.Igazából egyáltalán nem volt meleg,ha jobban bele gondolok.Várjunk,lehet,hogy már elfelejtettem?Mindegy,a lényeg bennem marad,ami a nap végén történt.De nem csapunk a lovak közé,szépen sorban mesélem.

 Tehát reggel volt.Anyuék nem nagyon szeretik,ha későig alszok hétvégén.Így mindig felráznak,és egyre izgalmasabb módszereket alkalmaznak ehhez.Nem a klasszikus "meglökdösöm azt felkel" technikával élnek.Szerintem erre külön rákeresnek.Legutóbb az volt,hogy bejött apu,és elkezdte szárítani a haját.A szobámban.Oda állt az ágyam mellé,és kihúzta az éjjeli szekrényemen lévő lámpát,bedugta a konnektorba és felkapcsolta a maxra.Felkeltem rá természetesen, és azt sem tudtam hol vagyok.Nyilván az álmom legjobb részében zavartak meg.Mindenkinél ez van,vagy csak nálam?
 Amikor látta,hogy már nem alszok kikapcsolta,és beletúrt a vizes hajába.Mint valami celeb.Jujj ez a pillanat persze megmarad bennem.
-Felébredtél?-láttam az arcán,hogy neki bejött ez a keltési eljárás.
-Hát,mint látod..-feleltem nem túl boldogan.Nekem annyira nem tetszett ez a dolog.
-Nagyon helyes.Azért álltam itt,mert pont szólni akartam,hogy ideje lenne kijönnöd.De te biztos megérezted,hogy ezt akartam,és megelőztél vele.
-Akkor véletlenül sincs köze egymáshoz az ittlétednek a nedves hajaddal,meg a hajszárítónak?
-Nincs.-és ekkor nem bírta tovább,elkezdett nevetni.
-Izgalmas beszélgetés volt,de inkább menj le,igyál egy kávét.De előtte fejezd be a hajszárításodat a fürdőben.Anyu biztos ki lenne rád akadva,ha így kimennél az utcára,vagy valami.Na szia!-csak nézett rám,és elismerően bólintott.
-Igazán érett gondolkodásod lett.Mikor lettél ilyen nagy kislány? Büszke vagyok rád!
-Jó,köszi.Heló!-és kitessékeltem az ajtón.Felöltöztem,és igyekeztem a fürdőbe a fejemet is helyretenni.És ki volt bent?Hát,nem anyu.Kopogni akartam,de inkább hagytam,hogy nyugodtan tudja elvégezni a tanácsomra elkövetett hajszárítást.Egyszerűbb volt visszamenni a szobámba.Ott előkaptam a fésűmet,meg egy hajgumit,és pár hajcsatot. Sminkelni nem nagyon szoktam,főleg nem itthon.Miután emberi alakot öltöttem,lementem a konyhába.Anyu éppen mosogatott.
-Jó reggelt!
-Szia! Ha kérsz teát,ott van az asztalon.
-Oké.Mit reggelizhetek?
-Hát.Én sem látok be a hűtőbe,ha csukva van az ajtó.Nyisd ki,és meglátod mik közül válogathatsz.-kivettem a margarint,a párizsit meg a sajtot.Megcsináltam magamnak a szendvicskémet és gyorsan be is faltam.
  A délutánom nem volt túl izgalmas.Az egész ilyen tipikus "szombati semmittevés" nevet érdemelné.Sehogy sem tudtam feltalálni magam.Nem kötött le se a gép,se a telefon,se a könyvek,se a tévé.Abszolút semmi nem érdekelt akkor.Unatkozásaim közben elkezdtem egy szivacslabdát dobálni a falhoz.Nagyon élveztem a kis sárga gömb dobálását.Izgalmas volt,mert mindig vissza pattant pont hozzám.Mintha egy képzeletbeli barátom lenne.Öö...ezt nem hangoztatom.Erre benyit a szobába a nővérem.
-Nem hagynád abba?Éppen tanulok,mert hétfőn tézét írok matekból!
-De hát unatkozok!
-Kösd le magad valami mással!
-Éppen ez a baj.Nincs kedvem semmihez
-Ehhez se legyen-és becsapta maga mögött az ajtót.Hát jó.Értem én.Csak mit fogok csinálni?És eszembe jutott,hogy szeretnék nézni videókat,mert már régóta tervezem,de soha nem jutottam el odáig.Hát,most itt az alkalom,felkerekedtem (ami annyit jelent,hogy felnyitottam a laptop tetejét,és megnyomtam bekapcsoló gombot) ,és már írtam is be,amikre kíváncsi voltam.Inkább hajcsinálós videókra kerestem rá.A masnis hajat soha nem tudtam megcsinálni,mert szétjött.Hát,most hogy még több ilyen videót láttam,elméletben már igazán profin készítettem el.Aztán magabiztosan nekiálltam,hogy kipróbáljam élőben is.Hát,az eredmény nem olyan lett mint vártam.Sőt,igazából említésre sem méltó.Jól kiröhögtem magam és továbbléptem a történeten.Azt mondják,hogy ne éljünk a múltban,így nem rágódok ezen.Ja,nem vicces.Elhittem.
 Miután befejeztem a fodrászos "játékomat" arra lettem figyelmes,hogy erős parfüm illat szivárog a szobámba.Már nagyon jól ismertem ezt.Csak akkor használja ha megy valahova.
-Natalie!
-Igen?
-Hova mész?
-A barátommal megyek diszkóba.
-Most?
-Igen.De előtte Mekizünk egyet.
-Oké.Akkor most már dobálhatom a labdát a falhoz.Perfie.
-Jajj,mint egy öt éves.
-Tizenöt.
-Papíron.
-Élőben.
-Szerinted.
-Igen.-és ezzel le is zártam a vitát.Tökre szeretek egyszavas vitát játszani a nővéremmel.Csak ő már tapasztalt,és tizedmásodperc alatt képes végiggondolni,hogy mire mit válaszolnék.Így mindig ő nyeri.Szomorú dolog ez.
  Csöngettek.A tesóm barátja volt az ajtó túloldalán.Be sem hívtuk,mert Nat máris ment vele.
-Majd jövök!
-Oké,de semmi alkohol,drog,cigi.Vigyázzatok magatokra!
-Tudom anyu,voltam már máskor is buliban.
-Oké.Akkor,jó szórakozást!
-Köszönjük.Sziasztook!-és elmentek.Engem még nem engednek el ilyen helyekre,de mondjuk ez érthető is,csak néha kissé féltékeny vagyok a jól szórakozókra.Mert ameddig én magányosan verem a fenekemet a földhöz unalmamban,ők boldogan táncolnak a barátaikkal (meg egy csomó idegennel ,levegőmentes helyen, hangos zenében)..De a hangulat a plafonon.Mint nálam a szobámban,amikor a kedvenc dalomat játsszák a rádióban.Olyankor azt érzem,hogy koncerten vagyok,és őrült tombolásba kezdek.Azt mondják furcsa gyerek vagyok.Nem is értem..
  Éjszaka nem voltam fent sokáig,mert minek is unatkozzak éjfélig?Úgy döntöttem,hogy alszok.Igazán reméltem,hogy ott folytatom az álmomat,ahol éppen apu miatt nem lett happy endje a storynak,mert a legjobb résznél félbeszakadt.

  Éjjel kettő van.Vagy az hajnalnak számít már? Mindegy,nem lényeg.Csörgött apu telefonja,és felkeltem rá.Mivel nincs külön csengőhangja,hanem az alap,így ez az éles hang lehet hogy a szomszédokat is felrázta.Hallottam,hogy apu felveszi,meg hogy beszél bele,de azt nem,hogy mit mond.Kis idővel később elkezdett mászkálni.Nem aludtam vissza,mert ki hívogatja ilyenkor az embert?És megölt a kíváncsiság,hogy megtudjam.És puff.Rossz hasonlat.Benyitott apu a szobámba.Idegesnek látszott.
-Selena!Hallod?! Kell fel!
-Ébren vagyok!Miért vagy ilyen feszült?Mi történt?-egy könny gördült le szeméből,és végig folyt az arcán.Na,ha már apu is sír,akkor nem lehet valami vidám dolog.
-A...a nővéred.Balesetet szenvedett..És életveszélyes állapotban kórházba vitték.
-HOGY MI?-nem akartam elhinni.Lehetetlen.Pont ő? MIÉRT?
-Beléjük ment egy másik autó..
-Menjünk azonnal a kórházba!
-Indulunk.-öltözni kezdtünk.Felkaptunk egy nadrágot,meg a vastag kabátot és mentünk is.Apu vezetett,mert anyu teljesen le volt sokkolva a hallottak miatt.Nekem meg egyre csak kattogott az agyam ezen.Hogy történt? Ki miatt? Miért?A sofőr mintha nem ismerné a táblákat,enyhén túl hajtott a megengedett sebességgel,de 2x olyan figyelmesen vezette a járművet.10 perc alatt oda is értünk.Amikor beléptünk,megcsapott minket a rendelő illata.Láttuk,ahogy egy orvos sétált a folyosón.Aztán megláttunk Nat barátját is.Éppen fel-alá mászkált idegességében.Neki annyira nem látszódott,hogy megsérült volna.Pár lila folt,meg véraláfutás,de komolyabb baja nem lett neki.Azt mondta,hogy nem engednek most be minket a tesómhoz,mert a doki most vizsgálja,majd negyed óra múlva.15 perc éppen elég,hogy kifaggassuk mi történt,és hogy pontosan elmesélje a dolgokat.Leültünk mind a 4-en a székekre.Én nem bírtam sokáig csöndbe maradni,meg kellett tudnom,hogy ittak-e.
-És hogy is volt mind ez? Ittatok? Vagy szívtatok valamit?!-kérdeztem kicsit hangosabban mint kellett volna.
-Nem ittunk.Kólát ittunk,amit a szemünk előtt vettek ki a hűtőből és mi bontottuk fel.Szívni se szívtunk,esküszöm.A baleset meg úgy volt....hogy kibuliztuk magunkat,és elindultunk haza.Normálisan vezettem,ahogy szoktam.Már fél úton jártunk,amikor egy autó át jött a mi sávunkba,és nekünk csattant.Nem tudtam mit csinálni,nem volt időm kezelni a helyzetet.Miután nekünk jött,neki vágódott az autó jobbról a villanyoszlopnak.Ott ült Nat,és nagyon nagy sebeket szerzett.A másik autós,aki a balesetet okozta,hívta a mentőket,és utána távozott a helyszínről. Az arcát nem láttam,meg a rendszámát sem.Ki szálltam a kocsiból,és megnéztem,hogy ki tudom-e szabadítani a barátnőmet.Nem tudtam,de kis idő múlva már ott is voltak a mentők,és ők kiszedték onnan.Eljöttem velük együtt ide,és most semmit nem tudok Natalieról,mert nem szóltak még ki az orvosok.
-Huhh.Remélem jól van.
-Biztosan-simította meg a kezemet anyu biztatóan,de látszott rajta,hogy ideges.Ekkor kilépett az orvos és lehangolt arccal megszólalt.
-Maguk a lány családja?
-Igen.-feleltük teljesen egyszerre.
-Van egy rettenetes hírem.-és ekkor megállt a levegő.-a lányuk akkora sebeket szerzet,hogy lehetetlen lett volna segíteni rajta.
-És most mi van vele?
-A lányuk...elhunyt.
-MICSODA?! -nem hittük el.
-Fel adta a küzdést,mert nem bírta tovább.-mindenki csendben volt,és próbáltuk felfogni a lehetetlent.Nekem sikerült legutoljára,mert már mindenki elkezdett zokogni,nekem csak pár perccel később sikerült.Ott sírtunk az ajtó előtt.Mindenki.
 Nem tudtam elbúcsúzni tőle.És elment.Soha nem beszélhetek vele újra.Nem veszekedünk.Nem kérünk tanácsot egymástól.Már nem lehetett ezeket.Fél órát még bent voltunk,de utána már elküldtek minket haza.Amikor bementem a szobámba csak összerogytam,és sírtam.Nem voltam kíváncsi senkire,és semmire.Én is meghaltam.