★ 2.FEJEZET - A gyász feldolgozása ★

 "Élj a pillanatnak,mert minden más bizonytalan"

   Már 2 hónapja,hogy a testvérem nincs velünk.Rettenetesen hiányzik,és eszméletlen nehéz volt feldolgozni a történteket.Gondolom már mindenki élt át gyászt.Sajnos nálam egy fontos emberrel történt a baleset.Aki szinte a legközelebb állt hozzám.
  A tragédia utáni első 3 hét volt a legnehezebb.Annyira elment a kedvem mindentől,hogy enni sem tudtam.Csak ültem vagy feküdtem,és gondolkoztam.Sok dolog átfutott az agyamon.Ilyenkor igazán kellemetlen érzések is kavarogtak bennem.Például hogy én nem nagyon fogok diszkóba járni.Vagy,hogy hogyan élném át ha mondjuk anyukámat veszteném el?De próbáltam nem rontani,hanem javítani a kedvemen.Mint sok ember,igen a csokit választottam.És igen,Oreosat.És igen,nagyon finom volt.Mind a 6 tábla amit 21 nap alatt fogyasztottam el.És igen,híztam.De amióta járok futni,hogy kiszellőztessem a fejemet,visszavettem az átlag súlyomat is.A futás sokat segített nekem.Mindig estefelé mentem el,és egy órán keresztül rohantam.Vagyis inkább kocogtam.Olyan szinten felszabadított,hogy már nem szomorúan,hanem boldogan gondoltam vissza a nővéremre.A közös emlékekre.
  Már anyuék is jobban vannak,bár őnekik sokkal nehezebb volt ezt átélni.De így 2 hónap után már oda tudtunk figyelni dolgokra,és valamilyen szinten visszazökkentünk a normális kerékvágásba.Bár még mindig nehéz volt esténként lefeküdni,de már valamennyivel mégis könnyebb.
  Demi gyakran hívott,és órákat Skypeoltunk,telefonáltunk és cheteltünk.Át is jött néha,és hozott csokit.Mindenkinek kívánok ilyen barátokat.Imádom őt,remélem sokáig barátok maradunk.Rengeteg közös élményünk van.Mindig meg tud nevettetni.A legrosszabb napból is képes a végére kihozni legalább egy boldog élményt.Kicsi korunk óta legjobb barátok vagyunk.Remélem sokáig azok leszünk.Mondjuk örökre..És nem választ el minket a felnőtté válásunk. A gyászt is segített megemészteni. Mesélt,hogy ő hogy élte át a papája halálát,és áttért a szülei válására is. Nem egyszerű élet,az biztos. De "Élj a pillanatnak,mert ,inden más bizonytalan" elven vagyok,nagyon elgondolkodtató ez az idézet. Nem vagyok túl érzelgős ember,de mostanában sokkal nehezebben élem át a veszekedéseket és a szomorú filmeket. Az oka nyilvánvaló. Anyu pszichológushoz akart járatni,de mondtam,hogy majd szólok neki,ha már nem bírom tovább. Szerintem nem lesz ilyen,de meghagyom ebben a hitben.
  A suliban nagyon kedvesek a tanárok,nem szidnak le a rossz jegyek miatt (nem sok van,de azért mostanában be-be ugrik pár,mert bármennyire igyekezek,nem megy a tanulás ) , és az osztálytársaim is próbálnak rendesen viselkedni velem,legalább így az idei tanévben. Ez mind jól esik,majd mindenkinek valahogy megpróbálom meghálálni. Valakitől még rajzot is kaptam,meg csokit meg kérdezgetik,hogy tudnak-e bármiben segíteni. Kicsit fura ez,mert soha nem figyeltek rám,és egy hét alatt több ismerősöm lett facebookon is,mint volt.Szinte az egész suli velem foglalkozott,ami azért is meglepő,mert nem nagyon szeretem a feltűnés és ezt sem nagyon bírtam.Mindenki ha meglátott mosolyogva integetett.Ilyenkor kicsit zavarban vagyok,de majd megszokom,úgyis lemegy ez hamar. Szóval nagyon kedves emberekkel vagyok körbevéve az új sulimban,mert most a kilencedik osztály nagy változásokat hozott nekem,és kevés diákot ismerek még itt.Demivel közösen jöttünk ebbe a suliba, és nagyon jó döntés volt,így könnyebb volt a beilleszkedés.